afenymestere dij logo curve

Az 5 legjobb pályamű

 

A mai napon tettük közzé a honlapon A Fény Mestere – Master of Light világítástechnikai díj short list-jére bejutott pályaművek és a beküldő alkotók listáját. Szerencsés véletlen, hogy a díjjal kapcsolatban ma volt forgatás a Lisys-Project Kft. székházában is. A díjról nyilatkozott Szenes István, a szakmai zsűri elnöke, és az díj alapítója részéről Böröcz Sándor és Deme László. A rövid riportot a Kék Bolygó című műsorban lehet látni a jövő hét folyamán.

A magazinműsor ökológiai sikertörténeteket mutat be, foglalkozik a környezetvédelem és a természetvédelem témáival, boncolgatja a fenntartható fejlődés kihívásait, választ keres az energiagazdálkodás aktuális kérdéseire. A műsor szerkesztőjének az keltette fel a figyelmét, hogy a Fény Mestere pályázati kiírásában nagy hangsúllyal jelent meg, hogy a pályázatokat energiatakarékossági és a környezetvédelmi szempontok szerint is értékelni fogják a zsűri tagjai. A zsűri elnöke említésre méltónak találta, hogy minden beérkezett pályaműven tetten érhető az a törekvés, hogy a világítási koncepció energiatudatos megoldásokkal valósuljon meg.

A short listre jutott munkák listája már olvasható a www.afenymestere.hu honlapon.

 

Olvassa híreinket, hasznos blogjainkat!

Kategóriák

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!

    E-MAIL:

    Megismertem és elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot
    Hozzájárulok, hogy számomra a Klassic Kreatív Stúdió Kft. a jövőben hírlevet küldjön